Az cukor helyettesítésére ma már számtalan mód létezik szerencsére, ezeket külön választom mesterséges és természetes módokra. Mindenki a saját ízléséhez mérten, saját kísérletezése által tudja kiválasztani a számára megfelelő megoldást, ehhez próbálok ebben a bejegyzésben segítséget nyújtani, áttekintve a piacon hozzáférhető mesterséges édesítőszereket.

Sokan tudják, hogy a magas Glikémiás Indexű (GI) cukrok alapvetően hozzájárulnak a test elhízásához, és különféle egészségügyi problémákat megelőző állapotok létrejöttéhez, mint a magas vérnyomás, magas vérzsír, rossz koleszterin értékek, inzulinrezisztencia.
Az édes ízt természetesen mindenki szereti, és a gasztronómiai élmény szerves részét jelenti, így nézzük át, hogy mit is tehetünk, hogy helyettesítsük a hagyományos cukrokat.

A szénhidrátokról több előző bejegyzésben olvashatsz:

A SZÉNHIDRÁT (CUKORFÉLESÉGEK)

SZÉNHIDRÁT CSÖKKENTÉS - KÖNNYEDEN AZ IDEÁLIS TESTSÚLYÉRT
 

Főleg az új egészségtudatos étrendet kedvelők között elterjedt nézet, hogy ne használjunk mesterséges édesítőszereket, meg más mesterségesen előállított anyagot sem, mert ezek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek számunkra.

Igen, ezeknek mind van „E” jelzésük, mivel élelmiszer adalékanyagnak minősülnek, és manapság divatos nézet, hogy az „E” az rossz. Erre megjegyzem azért, hogy a C-vitaminnak, tehát az aszkorbinsavnak E300 a jele, és szerintem senki nem gondolja, hogy mérgező vagy káros.

Személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy mindenki döntse el maga ezt a kérdést. Hogyha félelmetesnek és károsnak gondolja valaki a mesterséges édesítőszereket, akkor számára felesleges a kísérletezgetés.

Az itt felsorolt anyagok legtöbbje mögött elég kutatási eredmény gyűlt fel, hogy a legnagyobb világszervezetek az egészségügyi kockázatukat elhanyagolhatónak minősítsék, így a jelenleg forgalomban lévő édesítőszerek mindegyike kockázatmentesnek nevezhető. Természetesen nem szállok vitába senkivel, aki mást állít, ahogy arról is meddő vitákat lehet csak folytatni, hogy a húsevés káros-e az egészségre vagy nem. Én nem végeztem több évtizedes kutatásokat ezekkel a szerekkel, így az álláspontomat csak mások eredményeire tudom alapozni. Az itt felsorolt szerek bármelyikéről lehet olyan forrást találni, ami nem fél kategorikusan kijelenteni, hogy az adott szer méreg. Ugyanakkor ennek ellentétére is könnyen találhatunk bizonyítékot.

A különféle édesítőszerek íze nagyon szubjektív. Számtalan embertől hallottam olyan anyagra, hogy jó az íze, amit én személy szerint borzalmasnak találtam, így aztán a személyes véleményem mellett igyekszem feltüntetni a környezetemben tapasztaltakat is.

Szacharin

Elfogadható napi beviteli mennyiség: 5mg/ttkg (70kg tömegű emberre számítva 350mg)

Édesítő értéke a cukorhoz képest: 350x

Napi maximum adag édesítő értéke: 122 gramm cukor

Egészségügyi kockázata

A felfedezése óta (1879) eltelt évek alatt számtalan módon vizsgálták meg, és nem találtak jelentős egészségügyi kockázatot. Többször volt tiltólistán a feltételezett rákkeltő hatása miatt, ugyanakkor ezekről le is került mindig, mert több más kísérlet nem tudta a rákkeltő hatást bizonyítani.

Ma az egyik legbiztonságosabb (és legolcsóbb) édesítőszernek számít, a ciklamáttal egyetemben.

Íze

Nátrium-ciklamáttal szokták keverni különféle arányban. Ezek a keverések különböző ízeket eredményeznek, így szacharin táplálkozásba történő bevezetésekor érdemes megpróbálni az önmagában enyhe fémes utóízzel rendelkező szacharint, illetve a különféle arányú kombinációkat. Számomra ezek közül a Sussina tabletta vált be ízében a legjobban, a folyadék formának számomra kellemetlenebb az íze. Főzéshez egyébként használható anyag, a meleg ételekben ha lehet még a mellékíze is jóval kevésbé érződik. Aki ivott már cukormentes üdítőket, az valószínűleg találkozott már valamilyen szacharin illetve Na-ciklamát keverék ízével.

Ára 1kg cukorra vetítve: Kb. 200 Ft

Ciklamát

Elfogadható napi beviteli mennyiség: 7mg/ttkg (70kg tömegű emberre számítva 490mg)

Édesítő értéke a cukorhoz képest: 40x

Napi maximum adag édesítő értéke: 19 gramm cukor

Egészségügyi kockázata

Több vizsgálat történt a témában, mivel úgy gondolták, hogy hólyagrákot okozhat, de később több kísérlettel sem tudták bizonyítani az egészségkárosító hatást.

Íze

Többnyire keverékként fordul elő szacharinnal, lásd az ott írtakat.

Aszpartám

Elfogadható napi beviteli mennyiség: 40mg/ttkg (70kg tömegű emberre számítva 2800mg)

Édesítő értéke a cukorhoz képest: 200x

Napi maximum adag édesítő értéke: 560 gramm cukor

Egészségügyi kockázata

Ennél az anyagnál már jóval több vita látott napvilágot az egészségügyi kockázatot illetően. Fenilalanin érzékenyek nem fogyaszthatják, ezért az élelmiszerekre rá is kell írni, hogy „Fenilalanint tartalmaz”. Az OÉTI kiadott egy közleményt, amelyben kijelenti, hogy az aszpartámnak a napi mennyiség betartása esetén nincs egészségügyi kockázata. Sajnos itt már nem olyan egyértelműen kijelenthető a biztonságosság, hogyha aszpartámos édesítőszert eszel, és bármi kellemetlen tünetet észlelsz (fejfájások, hangulati problémák), érdemes lehet másra cserélned.

Íze

Rengeteg cukormentes élelmiszerben találkozhatunk vele, mint üdítők, diabetikus sütemények. Legismertebb márkája a Canderel termékcsalád. Főzésre nem használható, mert az édessége nagyon nagy mértékben csökken hő hatására, de hideg és meleg italokhoz is megfelelő. Van, akinek ez az etalon mesterséges édesítőszer, én személy szerint nem bírom az aszpartám mellékízét.

Ára 1 kg cukorra vetítve: kb. 1200 Ft

Aceszulfám-K

Elfogadható napi beviteli mennyiség: 9mg/ttkg (70kg tömegű emberre számítva 630mg)

Édesítő értéke a cukorhoz képest: 150x

Napi maximum adag édesítő értéke: 94 gramm cukor

Egészségügyi kockázata

Kevés tanulmány készült róla, veszélytelennek tartják.

Íze

Többnyire aszpartámmal keverve kerül bizonyos élelmiszerekbe, így például az ismert Canderel édesítőszerben is aszpartámmal kombinálva található.

Szukralóz

Elfogadható napi beviteli mennyiség: 15mg/ttkg (70kg tömegű emberre számítva 1050mg)

Édesítő értéke a cukorhoz képest: 600x

Napi maximum adag édesítő értéke: 630 gramm cukor

Egészségügyi kockázata

Nagyon kevés tanulmány áll rendelkezésre, de számtalan kutató azt állítja, hogy a használata nem veszélytelen. Jelenleg kétséges, hogy van-e egészségügyi kockázata.

Íze

Nincs kellemetlen mellékíze. Azt hirdetik, hogy a cukorhoz hasonló íze van. Ha annyira bizonyítható lenne a biztonságossága, mint a szacharinnak, akkor ajánlott lenne.

Ára 1kg cukorra vetítve: kb. 600 Ft

 

Következő bejegyzésben folytatjuk a természetes cukorhelyettesítő szerek ismertetésével.